Lakner Zoltánról röviden:
Politológus,
szociálpolitikus. 2003 óta az ELTE Társadalomtudományi Karán a Szociális
Munka és Szociálpolitika Tanszék oktatója, 2003-2010 között a Vision
Politics (korábban Vision Consulting) vezető elemzője. Oktatói és elemzői
tevékenysége mellett tanulmányokat publikál, illetve tanácsadói tevékenységet
is folytat. 2002-től kezdve rendszeres szereplője volt a televíziók
politikai műsorainak, és továbbra is gyakran publikál nagyobb lélegzetű politikai
elemzéseket az írott és az online sajtóban.
Korábban elsősorban
a pártok pozicionálása, szövetségi politikája és a pártrendszer alakulása
foglalkoztatta. Jelenleg már inkább a szakpolitikai – elsősorban jóléti
politikai – döntések pártpolitikai környezetének vizsgálata áll érdeklődése
középpontjában, illetve hogy milyen tényezők befolyásolják a
pártpolitikusok policy jellegű döntéseit, valamint, hogy e döntések
mennyire tartósak, rendszerszerűek vagy éppen mennyire nem.
A tervek szerint 2011 elején jelenik meg a
rendszerváltás utáni magyar baloldalról szóló könyve a Napvilág Kiadó „20
év után” című sorozatában.
|